2015. máj 16.

A kezdetek

írta: Ember a házban
A kezdetek

Sziasztok!

Sokat gondolkodtunk rajta, hogy milyen bejegyzéssel is indítsuk a blogot. Kezdő bloggerként ez jó adag fejtörést okozott. Tele vagyunk ugyanis ötletekkel és tapasztalatokkal, amit természetesen egyszerre és azonnal szeretnénk Veletek megosztani.

Talán az a legszerencsésebb, ha ma arról mesélünk, hogyan indult a mi történetünk. Fogadjátok szeretettel!

Nagyon fiatalon döntöttük el, hogy belevágunk, és felnevelünk egy embert. Tudom, manapság egyre inkább későbbre tolódnak a fontos döntések, és annyi mindent lehet hallani a felkészültségről, az érettségröl, meg hogy érezni fogjuk, ha eljött az ideje. Hát, Anyukánk emberei annyira tündérek voltak, hogy szinte azonnal eldöntöttük: nekünk is kell legalább egy saját.

A kérdés már csak annyi, hogyan fogjuk ezt kivitelezni. Manapság ez már kicsit másképp működik, mint nagyszüleink, sőt, még akár szüleink idejében, amikor gyakorlatilag elég volt egy utcán kóborló egyed mellé szegődni. Az emberek néha nagyon egyszerűen működnek, elég egy bájos nézés hatalmas szemekkel, és máris elolvadnak. De egyelőre erre még várnunk kellett, egyrészt mert Anyukánk mondta, másrészt meg kellett szervezni a találkozást.

Sokan nem szívesen vállalják be, de szerintünk nincsen ezzel probléma: mi az interneten találtunk egymásra. Anyukánk rávette az embereit, hogy töltse fel a fényképeinket egy kék társ-kereső oldalra, és onnantól felgyorsultak az események. De mindig is mondtam, hogy ha egy döntés valóban megérett, onnantól kezdve a dolgok mennek maguktól.  Az embereket ott kell keresni, ahol vannak - és manapság talán itt töltenek a legtöbb időt. Egy következő postban erről is írunk majd részletesebben.

Most legyen elég annyi, hogy a találkozás hamar összejött, és szerelem volt az első látásra. Hamarosan el is kezdtük kialakítani a közös életünket. Bár emberünknek rengeteget kell még tanulnia, nem bántuk meg a döntést. Hamar a szívünkhöz nőtt szórakoztató lénye, valamint mókás kispajtásai. A következő bejegyzésekben minden érdkességet igyekszünk megosztani.

Mili&Dundi


11263726_10152953777751909_921813868_n.jpg

Fotó: MSZJ

Szólj hozzá

kezdetek macska cirmos emberahazban